A női intimhigiéniai szerek sorában rengeteg termék közül válogathatunk. Egészségügyi betétek, tamponok, intim lemosó folyadékok, tisztasági betétek, és szinte a végtelenségig lehetne még folytatni a listát.
Tisztaságunk és egészségünk óvására mindenképp érdemes nagy hangsúlyt fektetni, ám időnként tegyük fel magunkban a kérdést, hogy az általunk használt termékek valóban segítenek-e bennünket mindebben, vagy inkább egy ügyes reklámstratégia hatására vásároljuk meg, majd használjuk őket – akár nap mint nap.
Különösen érdemes áttekinteni, mit mondanak az orvostudomány képviselői, ha a tisztasági betétek használatáról van szó, hiszen a női intimterület különleges flórájának megőrzése érdekében rengetegen döntenek használata mellett.
Sokan úgy vélik, hogy ezek az apró tisztasági betét elemek kötelező kiegészítői a fehérneműknek, miközben a szakemberek egyetértenek abban, hogy állandó használatuk akár még káros is lehet. A női hüvely ugyanis alapvetően öntisztuló rendszerként működik, ami nem a tisztasági betét használatának függvénye.
Előfordulhat azonban, hogy mégis a tisztasági betét használata mellett döntünk. Segítségével ugyanis megelőzhetjük, hogy testünk egyik legkényesebb része rendszeresen érintkezzen különböző szintetikus anyagokkal, akár műszálas textíliákkal. Illetve alkalmazásával fehérneműnk tisztántartása is könnyebbé válik azokon a napokon, amikor több váladék távozik testünkből.
Ha így döntünk, ügyeljünk rá, hogy a kiválasztott termék klórmentes, 100% bio pamutból és természetes anyagból készüljön. Adalékanyagoktól és szintetikus illatanyagoktól, olajszármazékoktól menteset válasszunk!