Míg az újszerű, modern konstrukciók hihetetlen mértékű testreszabást tesznek lehetővé, abban viszont van valami, hogy egy új csarnok káros hatással lehet az éghajlatra, akár a közjárművek menetrendére, sőt a közösségek kulturális aspektusaira is.
Bár minden felelős építész úgy tervez meg egy adott csarnokot, hogy minimalizálja ezeket a hatásokat, nem lehet őket teljesen elkerülni. Az egyik bevált stratégia ezeknek a hatásoknak a korlátozására az, hogy inkább újrahasználnak egy meglévő csarnokot, különösen egy olyat, amely hosszú élettartamú, látványos és tartós acél- és betonmaggal rendelkezik.
Az adaptív újrahasználatnak nevezett stratégia egy meglévő, használaton kívüli épületet vesz és átalakítja azt egy szükséges térré, amely értéket és életerőt hoz a közösségének. Az adaptív újrahasználat gyakran csökkentheti az építési kiadásokat is, mivel a csarnok alapvető anyagainak nagy részét újrahasznosítják. Az adaptív újrahasználat során az új anyagok költségvetése jóval kisebb lehet, és néha az önkormányzatok gazdasági kedvezményeket biztosítanak egy régi épület revitalizálására. A mai világban az adaptív újrafelhasználáshoz kevesebb anyagra van szükség, és potenciálisan kevesebb késedelemre is a felújítási ütemtervben. Egy professzionális elemzés feltárta, hogy az új építésekhez képest az adaptív újrahasználati projektek körülbelül 16 százalékkal kevesebbe kerülnek, és 18 százalékkal rövidebb idő alatt fejeződnek be.
A városrészek gyakran értékelik az adaptív újrahasználatot emiatt, és azért is, mert kevesebb zavart okoz, mint az új építés, hiszen minimális építési felszereléssel, zajjal, törmelékkel jár. Egy hagyatékkal és örökséggel rendelkező csarnok is új életet jelenthet a közösség számára és a tervezés tiszteletben tartja korábbi használatát.